Ahhoz, hogy az élet legszebb pillanatait ne hagyjuk elveszni, nagyon fontos, hogy helyes döntéseket hozzunk meg. Általában észre sem vesszük, hogy hányszor kerülünk válaszút elé, hány fontos döntést hozunk meg akár csak egy horgászat során is. Vajon hányszor fordulhatnának az események más irányba döntéseink nyomán? Persze minden helyzet más, de most hadd számoljak be saját döntéseimről egy sikeres túra kapcsán!

 

Jelentem, a változás halovány szele elérte országunkat! Van olyan vizünk, ahol a természet és annak élővilága az első! Ahol nem a minél több pénz összeharácsolása a legfontosabb, hanem a halak biztonsága. Ahol a cél a minél természetesebb és vadabb környezet megőrzése, nem pedig egy körbebetonozott medence létrehozása. Ahol nem az a szándéka az üzemeltetőnek, hogy minél több húst vegyenek ki a tavából, hogy ezrével tóduljanak a partjára a horgászok, hanem hogy az a néhány idelátogató tisztességes horgász, aki tud erre az értékre vigyázni, igazi élménnyel távozzon! Ennek a gyöngyszemnek a neve: Ecsédi Vég-tó  tulajdonos alaposan megválogatja, kiket enged a „kincsére”. Csak az horgászhat itt, akivel ő előzetesen találkozik, vagy akit a téli pergető versenyeken résztvevők valamelyike meghív. Én az utóbbi módon jutottam el Ecsédre, Plank Zoli barátom invitálására.

 

Kazahsztán, Ili folyó! Kinek ne az óriási harcsák, a temérdek balin és megtermett süllők képei villannának be a fent említett folyó nevének hallatán?
Két csodálatos, élményekben, fogásokban bővelkedő túrán vettünk már itt részt párommal. Talán úgy gondoltam, hogy ezt nem lehet felülmúlni, ezért nem is nagyon szerettem volna újfent idelátogatni. Mióta kizárólag pergetve cserkelem a harikat, nem csábítgat az Ili (wobblerezésre nem kifejezetten alkalmas) vize. Mégis sikerült Boti barátomnak rávennie, hogy idén, a június közepére szervezett kirándulásukon mi is részt vegyünk. Számunkra is idegen, a deltavidéktől 100 km-re fekvő horgásztáborba vezetett utunk, a folyónak egy jellegtelen, mellékágakban szűkölködő területére.

 

A nyár közepén egy különleges horgásztúrára kapott meghívást magazinunk: Svédországba, a nagy csukák és pisztrángok hazájába. Vendéglátóink célja nemcsak az volt, hogy a legjobb horgászvizekkel ismertessenek meg minket, hanem hogy az ezekhez kapcsolható turisztikai látványosságokra, gasztronómiai különlegességekre is felhívják a figyelmet. Ez tükröződött a résztvevők névsorán is, hiszen egyedül én voltam horgász. Benke Laci bácsi, csapatvezetőnk, többszörös olimpiai bajnok mesterszakács, felesége, Kati néni, valamint Kreisz József, évek óta Salzburgban élő konyhafőnök alkotta a csapat gerincét. Kint várt minket szállásadónk, a Jankovic házaspár, Anikó és János. Vendéglátóinkat már előtte körbevezettük a Tisza-tavon, ahol mi is a természet szépségeit és a magyar konyha különlegességeit mutattuk be.

 

Beköszöntött a nyár, az igazi, embert próbáló kánikula. Már nem olyan, mint gyermekkorom nyarai. Azokat el lehetett viselni a szabadban játszva, pecázva, strandolva. A mai nyarak forrók, elviselhetetlenek. Itt már a napernyő sem segít. Az alatt ülve is folyik rólunk a víz, még horgászat címén sem lehet megbarátkozni vele, pedig azért az ember sok mindent elvisel. Számomra a horgászat ideje ilyenkor áttevődik az éjszakára. Szívesebben küzdök meg a tengernyi szúnyoggal, mert azokkal meg lehet, nem úgy a hőséggel. Rakós botozni is szívesebben ülök le kora estétől 11-ig - éjfélig, mint nappal.

 

 

Az elmúlt időszakban sok időt tölthettem a vízparton. Ha nem tudtam lemenni a Sajóhoz, akkor ő jött el hozzám. 2010 nyara mindenidők legnagyobb árvízét hozta az észak-magyarországi folyókra, patakokra. Hetekre háttérbe szorult a horgászat: jóérzésű emberek szabadidőt, fáradságot nem sajnálva siettek a partra, és vettek aktívan részt a védekezésben.  Az ár lassan levonult, és újabb feladatot hagyott maga után. Az elöntött területek ideális körülményeket teremtettek a halak nászának, ikrák milliói keltek ki, majd az ivadékok az árterületeken rekedtek. Alkalmam nyílt csatlakozni az Észak-Magyarországi Horgászegyesület ivadékmentő csapatához, és részese lehettem több tízezer hal megmentésének. Az egyesület halőrét, Vadászi Tamást kérdeztem az idei mentési akcióról.